Man. City: ennek nem örülnek a WAG-ek, Guardiola bekeményít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 11:22
null
Guardiola mindenre figyel (Fotó: Action Images)
Pep Guardiola munkába állt a Manchester Citynél és semmi sem kerüli el a figyelmét. A minden apró részletet uralma alatt tartó katalán mester új szabályt vezetett be a csapat étkezési szokásaival kapcsolatban.

 

Angol sajtóértesülések szerint Pep Guardiola megtiltotta a játékosainak, hogy a mérkőzések után a barátnőkkel, feleségekkel (adott esetben barátokkal) vacsorázzanak. Guardiola azt szeretné, hogy a csapat tagjai a meccsek lefújását követően közösen étkezzenek.

A mérkőzéseket követő étkezés rendkívül fontos, hiszen rengeteg tápanyagot kell pótolni a szervezetben, és az időzítés is lényeges. Ez csak megfelelő, kontroll alatt tartott étkezéssel lehetséges.

„Azt akarja, hogy a csapat egyen közösen az Etihadban a mérkőzések után. Fontos, hogy a játékosok a lefújás után egy órával étkezzenek. Még akkor is, ha a barátnőknek és feleségeknek ez azt jelenti, hogy aznap este nem mennek közösen vacsorázni. Néhányuknak ez nem tetszik, a játékosokat is beleértve” – idézi a The Sun egy klubhoz közeli forrását.

További érdekesség, hogy Guardiola megtiltotta a játékosoknak, hogy az öltözőben pizzát egyenek – ez állítólag már-már szokás volt Manuel Pellegrini irányítása alatt.

Pep Guardiola Németországból hozta magával táplálkozási szakértőjét, aki szintén stábtag a Manchester Citynél.

Néhány WAG (azaz feleség vagy barátnő), aki ezentúl lemaradhat a közös vacsoráról a meccsnapokon:

Kevin De Bruyne párja (Forrás: The Sun)
Kevin De Bruyne párja (Forrás: The Sun)
Ilkay Gündogan kedvese (Forrás: The Sun)
Ilkay Gündogan kedvese (Forrás: The Sun)
Bacary Sagna barátnője (Forrás: The Sun)
Bacary Sagna barátnője (Forrás: The Sun)
Legfrissebb hírek

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38

Látványos mozdulattal egy kis szerencse is járt – Mbappé gólja a Man. City ellen képeken

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:11

Guardiola: Óriási lökést adhatna a Real Madrid elleni győzelem

Bajnokok Ligája
2025.02.10. 20:27

Reakciók a Real Madrid–Manchester Cityre: Carlo Ancelotti bírálta az új lebonyolítási formát

Bajnokok Ligája
2025.01.31. 18:46
Ezek is érdekelhetik