Anglia: legyőzte a leukémiát, újra csapatkapitány lett a klubikon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.10. 14:50
Az Aston Villa labdarúgócsapatának Grazer AK elleni – 8–0-ra megnyert – felkészülési mérkőzésén lehetőséget kapott Sztilijan Petrov, bolgár válogatott játékos, akinél 2012-ben leukémiát diagnosztizáltak, ám a halálos kór legyőzése után, 36 évesen visszatért a pályára.

A bolgár játékos 2006-tól összesen 209 tétmérkőzésen lépett pályára a Villa színeiben, 2008-tól már ő volt a csapatkapitány egészen 2013-ig, amikor betegsége miatt bejelentette visszavonulását. Legutóbb 2012 márciusában, az Arsenaltól elszenvedett 3–0-s vereség alkalmával húzhatta magára a birminghami alakulat szerelését.

Petrov felépülése után tavasszal a Villa utánpótláscsapatainak edzéseit is látogatta, valamint amatőr együttesekben is szerepelt.

A 2016–2017-es szezont a másodosztályban kezdő Aston Villa élére kinevezett új menedzser, Roberto Di Matteo a csapat ausztriai edzőtáborában, a GAK elleni felkészülési találkozó második félidejére cserélte be Petrovot, aki újabb remek gesztusként a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

Az angol klub arról is beszámolt, hogy a 105-szörös bolgár válogatott középpályás az első keret tagjaként elutazik a csapat ázsiai körútjára is.

Petrov újra Aston Villa-mezben:



 

Legfrissebb hírek

Remek gólokkal fordított és nyert az Aston Villa a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.10.19. 17:22

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
2025.10.05. 17:03

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Nyert az El-ben az Aston Villa, a Porto, a Stuttgart és az FTC jövő heti ellenfele is

Európa-liga
2025.09.25. 23:04

Monchi távozik, a gyenge idényrajt után átalakulásba kezdhet az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.23. 08:31

PL: ikszelt idegenben a Newcastle; emberelőnyben sem nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.21. 17:04
Ezek is érdekelhetik