West Ham: árverésen a stadion tárgyai, a menedzseri szék is vihető

Vágólapra másolva!
2016.05.10. 20:10
null
Búcsú a Boleyn Groundtól: a West Ham stadionjának emléktárgyait várhatóan mind elkapkodják (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő West Ham United elárverezi régi stadionjához, a Boleyn Groundhoz kapcsolódó tárgyakat, így a szurkolók megvásárolhatják például Slaven Bilic menedzser székét is, ha akarják.

A West Ham kedd este, a Manchester United ellen játssza utolsó mérkőzését a 35 ezer néző befogadására alkalmas Boleyn Groundon (Upton Park), amely 1904 óta adott otthont a „kalapácsosoknak”.

A londoni klub új otthona a 2016–2017-es idénytől a 60 ezer férőhelyes Olimpiai Stadion lesz, a következő szezonra pedig már most sikerült eladni az összes, azaz 50 ezer bérletet. Ezzel a fővárosi PL-klubok közül a West Hamnek lesz a legtöbb bérletese.

A szurkolók nagy örömére a klub eladja a régi stadionhoz kapcsolódó összes tárgyat, ebbe a trófeáktól, a mezektől és az italautomatától kezdve minden beletartozik, ide értve például a Slaven Bilic elődei által használt faxkészüléket. A bérleteseknek opciós joguk lesz a Boleyn Ground székeinek megvásárlására, amelynek darabja 50 angol fontba kerül. Az értékesítésre két részletben kerül sor, először a stadion „tartalma”, majd később az emléktárgyak kerülnek eladásra – néhány kivételtől, például Bobby Moore, Sir Geoff Hurst és Martin Peters világbajnoki aranyérmétől eltekintve.

A West Ham a bevétel teljes összegét a klub utánpótlás-akadémiájának fejlesztésére fordítja.

Néhány érdekesebb tárgy az eladásra kínáltak közül (a BBC gyűjtése):

• A korábbi menedzser John Lyallről elnevezett beléptető kapu – 5000 font
• A mérkőzéseken használt kapuk hálóval – 500 font
• A menedzser fiókos íróasztala, irodai székkel és telefonnal – 50 font
• „Kizárólag az elnök részére” feliratú parkolójel – 50 font
• Trevor Brooking az 1980-as, győztes FA-kupa döntő előtti bemelegítésen viselt melegítője – 300 font
• A menedzser széke, fűtőelemmel – 100 font
Szuvenírek mindenhol (Fotó: Action Images)
Szuvenírek mindenhol (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
15 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
17 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
20 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
22 órája

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
23 órája

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01

Kerkez és Szoboszlai is kezdett, legyőzte a Liverpool a nyitányon a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2025.08.15. 20:51
Ezek is érdekelhetik