Pool: Sturridge lesavazta Bogdánt, de nem fociról volt szó

Vágólapra másolva!
2016.05.10. 18:27
null
Sturridge és Bogdán nem pendül egy zenei húron (Fotó: Action Images)
Érdekes interjút adott Daniel Sturridge. A Liverpool támadóját csapattársairól faggatták és egy pillanatig sem finomkodott. Bogdán Ádám neve kétszer is a „legrosszabb" kategóriában bukkant fel.

Sturridge válaszaiból megtudjuk, hogy a Liverpool első keretéből Jordan Henderson edz a legkeményebben és ő az ügyeletes DJ is az öltözőben (ráadásul Justin Bieber rajongó).

Jordon Ibe és Philippe Coutinho a legtechnikásabb játékosok, a legrosszabb zenei ízlése pedig Bogdán Ádámnak van. Hozzátesszük ez csak Sturridge véleménye, a csatár bevallottan nem rajong a rockzenéért – a magyar kapus ezek szerint igen.

Daniel Sturridge szerint az öltöző legjobban öltöző játékosa Daniel Sturridge (valamint Emre Can), a legrosszabbul öltözöttnek pedig James Milnert (Millyt) és Bogdán Ádámot mondta, majd a másik kapus, Simon Mignolet nevét is hozzátette.

A keret leghangosabb tagja szintén James Milner lett. A középpályást gyakran cikizik azzal, hogy unalmas, Sturridge az interjú végén ezt határozottan cáfolta.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42
Ezek is érdekelhetik