PL: nem Ranieri volt a célpont, őt akarta a Leicester!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 18:48
Claudio Ranieri csodát tett! A menedzser bajnoki címig vezette a Leicester City labdarúgócsapatát, ám mint kiderült, a „rókáknál” ő csak második volt a listán…

Mint arról beszámoltunk, Guus Hiddink, a Chelsea megbízott menedzsere elárulta, Ranieri a Chelsea–Tottenham meccs után remegő hangon köszönte meg, hogy a döntetlennel hivatalosan is bajnok lett a Leicester.Guus Hiddink, a Chelsea megbízott menedzsere elárulta, Ranieri a Chelsea–Tottenham meccs után remegő hangon köszönte meg, hogy a döntetlennel hivatalosan is bajnok lett a Leicester.

Most kiderült, nem ez az egyetlen, amit megköszönhet kollégájának.

„Most már elmondhatom, a Leicester az idény elején felkért, vegyem át a csapat irányítását. Megköszöntem a lehetőséget, de nemet mondtam. Akkor úgy éreztem, még nem jött el a visszatérésem ideje, pihenni akartam – árulta el a Telegraafnak Hiddink, aki azóta már lehet, hogy megbánta döntését.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
13 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
16 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
17 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:50

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26
Ezek is érdekelhetik