PL: ottfelejtett kiképzőeszközt találtak az Old Traffordon

Vágólapra másolva!
2016.05.15. 23:58
null
Robbanóanyagot kereső kutya az Old Trafford lelátóján (Fotó: Reuters)
Ottfelejtett kiképzőeszköz volt az a gyanús tárgy, amely miatt vasárnap elhalasztották a Manchester United és a Bournemouth bajnoki mérkőzését és kiürítették a manchesteri stadiont. A találkozót kedden 21 órától pótolják.


A rendőrség vasárnap éjszakai bejelentése szerint a tárgyat egy magáncég „hagyta hátra véletlenül” az Old Trafford stadionban.

A mérkőzés közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődött volna, de húsz perccel a kezdőrúgás előtt a hangosbemondón az „operation red code” bejelentés hangzott el, amely a legmagasabb szintű biztonsági riasztás.

Ezután nagy erőkkel a helyszínre vonultak a tűzoltók és a mentők, és a hatóságok elrendelték az Old Trafford kiürítését. A stadionban 75 ezer néző várta a mérkőzés kezdetét; a kiürítés incidensek nélkül zajlott.

A brit hadsereg tűzszerészei ellenőrzött körülmények között a helyszínen felrobbantották a gyanús tárgyat. A rendőrség nem sokkal későbbi bejelentése szerint az eszköz „rendkívüli módon hasonlított” ugyan egy igazi robbanószerkezetre, de nem működőképes pokolgépről volt szó.

John O'Hare, a manchesteri rendőrség főparancsnok-helyettese vasárnap éjszakai sajtótájékoztatóján közölte: az azóta elvégzett tüzetes vizsgálat kiderítette, hogy a gyanús tárgy egy magáncégé volt, amely robbanóeszköz-kereső kutyák kiképzésével foglalkozik. Az eszközt ez a cég felejtette a stadionban egy kiképzési gyakorlat után.

O'Hare szerint a tárgy „ránézésre a lehető legvalódibbnak tűnt”, és ezért helyes döntés volt a stadion kiürítése.

A Manchester United és a Bournemouth vasárnapi mérkőzését a riasztás után előbb felfüggesztették, majd a rendőrség tanácsára törölték. Az új időpontot kedd estére (21 óra) tűzték ki.

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
18 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
21 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik