PL: elképesztő bevételek, az Arsenal lepipálta a mezőnyt

Vágólapra másolva!
2016.05.24. 19:10
A Premier League nyilvánosságra hozta a 2015–2016-os szezonból a csapatokhoz különféle közvetítési jogokból befolyó bevételeket.

A lista a televíziós jogokból, az úgynevezett „létesítményi díjakból” (vagyis, hogy az adott csapatnak hány mérkőzését adták élőben az Egyesült Királyságban – ez 25 százalékát teszi ki a teljes bevételnek), a bajnoki helyezés alapján (további 25 százalék), valamint a különféle kereskedelmi díjakból befolyó összegekből áll.

A csapatok egyenlő arányban részesedtek a tengerentúli televíziós, illetve a központi kereskedelmi jogokból is, ezek teszik ki a bevételek másik felét, vagyis a maradék 50 százalékot.

A legnagyobb bevétellel a bajnokságot második helyen befejező Arsenal zárt, több mint 100 millió fonttal, a második legtöbbet a Manchester City kapta, míg az FA-kupa-győztes Manchester United a harmadik – a „vörös ördögök” is több mint 96 millió fonttal lettek gazdagabbak.

A Premier League éllovasa, a Leicester City bajnoki címének köszönhetően az ötödik a listán – a klub 93 millió fontot vághatott zsebre. A bajnokságból kieső, csúfos szezont záró Aston Villa kapta a legkevesebbet, ám majdnem 67 milliójukkal az „oroszlánok” sem szomorkodhatnak.

Az élvonal húsz gárdája között összesen több mint 1.6 milliárd font lett szétosztva.

A Premier League nyilvánosságra hozta a különféle televíziós közvetítési jogokból származó bevételeket (Fotó: 101greatgoals.com)
A Premier League nyilvánosságra hozta a különféle televíziós közvetítési jogokból származó bevételeket (Fotó: 101greatgoals.com)

 

 

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
22 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56
Ezek is érdekelhetik