PL: „A meccs után Ranieri felhívott, és megköszönte”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 08:30
Guus Hiddink, a Chelsea megbízott menedzsere elárulta, Claudio Ranieri, a bajnok Leicester City olasz szakvezetője a hétfő esti Chelsea–Tottenham meccs után remegő hangon köszönte meg, hogy a döntetlennel bajnokká vált a Leicester.

„A meccs után Claudio Ranieri felhívott, és megköszönte, hogy a második félidőbenígy küzdöttünk – mondta Hiddink. – Gratuláltam neki a bajnoki címhez, megérdemelte a Leicester City. Előfordulhat, hogy egy kis csapatnak van egy jó fél szezonja, de utána tavasszal kipukkad. Leicesterben ez nem történt meg, akkor is higgadtak maradtak, amikor megérezték a bajnoki cím illatát. Ranieri hangja nem csuklott el a telefonban a sírástól, de azért remegett a hangja. Ötször is elmondta, mennyire hálás.”

John Terry már akkor is a Chelsea-ben játszott, amikor még 2000-től 2004-ig Claudio Ranieri volt ott a menedzser. Az angol védő is tisztelgett az olasz előtt.

„Gratulálok a Leicesternek, csodás, amit tett, még ha rosszul is esik, hogy elvették tőlünk a bajnoki címet. Ranieri más kategória, hihetetlen ez az eredmény, és hogy hitet adott a kisebb kluboknak. Nagyszerű szakember és személyiség” – mondta Terry.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
13 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
16 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
17 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:50

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik