MU: ki lesz az edző? Az jöhet, amire senki sem számított

Vágólapra másolva!
2016.05.08. 16:22
Bár az utóbbi hónapokban úgy tűnt, már csak az a kérdés, mikor jelenti be a Manchester United labdarúgócsapata José Mourinho érkezését, könnyen lehet, hogy egy olyan forgatókönyv lép életbe, amivel kevesen számoltak!

Noha rengeteget kritizálják a drukkerek Louis van Gaal játékstílusát, a döcögős kezdés után odaérhet a Bajnokok Ligája-indulást érő helyre a Manchester United, sőt, az FA-kupát is behúzhatják a „vörös ördögök”.

José Mourinho neve ennek ellenére továbbra is napról napra felbukkan a manchesteri sajtóban, ám könnyen lehet, hogy érdekes fordulatot vesz a történet! A legújabb hírek szerint a következő idényben is Louis van Gaal irányíthatja a Unitedet.

Bár a vezetőségnek is voltak kétségei az utóbbi időben, állítólag egyre jobban bíznak a holland menedzserben, és nem akarván kapkodni többszöri tárgyalás után úgy döntöttek, a 2016–2017-es idényt is vele kezdheti meg az együttes.

Egybehangzó angol lapértesülések szerint ehhez „csupán” annyi kell, hogy odaérjen a Premier League tabellájának negyedik helyére a csapat, valamint behúzzák Van Gaalék az FA-kupát.

A holland biztos a sikerben, a britek úgy tudják, már meg is hosszabbította egy évvel manchesteri lakása bérleti szerződését…

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:19

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:30

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.08.01. 08:23

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54
Ezek is érdekelhetik