MU: „Száz év alatt sem találod meg Ferguson utódját”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 15:22
Javier „Chicharito” Hernández, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi játékosa elmondta véleményét Louis van Gaal menedzserről.

Louis van Gaalt rengeteg kritika érte az elmúlt hónapokban, amiért úgy döntött, nem marasztalja a mexikói Javier „Chicharito” Hernándezt, aki emiatt 2015-ben a Bayer Leverkusenhez szerződött, a német csapatban pedig nagyszerű formában teljesít (40 mérkőzésen összesen 25 gólnál jár) – a Manchester United ezzel szemben jobbára csak szenved a jelenlegi szezonban.

A 27 esztendős támadó most nyilatkozott korábbi edzőjéről.

„Van Gaal nagyon jó menedzser – idézi Chicharito szavait a Sky Sports. – Van egy sajátos vezetési stílusa, mint ahogy minden trénernek. Az elkövetkezendő ötven vagy száz évben nem találod meg az új Sir Alex Fergusont, mert ő ikon, legenda.”

„Van Gaal tudja, mit kell tennie, de a labdarúgásban az idő és az eredmények a megmondói annak, hogy az illető a megfelelő személy-e.”

Hernández korábban elárulta, azért távozott a „vörös ördögöktől”, mert a menedzser azt mondta neki, egy százalék esélye van annak, hogy posztján a kezdőcsapatba kerüljön.

„Hálás vagyok, hogy őszinte volt velem már a kezdetektől. Wayne Rooney mellett nem volt sok esélyem játszani, maximum akkor, ha megsérül.”

Legfrissebb hírek

Haaland döntött a Brentford otthonában, Rodri újra megsérült

Angol labdarúgás
3 órája

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
5 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
11 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:47

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:37

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:59

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:31
Ezek is érdekelhetik