MU: Nem illik kritizálni a korábbi klubodat, de… – Di María

Vágólapra másolva!
2016.04.02. 11:38
Ángel Di María, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain játékosa korábbi csapatáról, a Manchester Unitedről beszélt a BBC-nek.

Az argentin játékos nagy reményekkel igazolt át 2014 nyarán a Real Madridtól a manchesteriekhez, de csupán egy szezont töltött el az Old Traffordon, és távozott is a PSG-hez.

„Tudom, nem illik kritizálni a korábbi klubodat, de a Manchester Unitednél nem hagytak beilleszkedni, és nem is éreztem jól magam – mondta Di María a BBC-nek, a brit közszolgálati műsorszolgáltatónak. – Távoztam Manchesterből, ám a csapat még mindig ugyanúgy játszik, kiesett az európai kupákból, esélye sincs arra, hogy megnyerje a Premier League-et.”

„Nem hiszem, hogy a gyenge teljesítmény az én hibám lett volna vagy a csapattársaimé. Amikor megkaptam a lehetőséget, megtettem, amit tudtam, de a manchesteri karrierem nem úgy alakult, ahogy terveztem. Az előző szezon végén úgy döntöttem, távozom azért, hogy újra boldog legyek és trófeákat nyerhessek.”

„A Manchester Unitedben az egyik mérkőzésen ezen, a másikon azon a poszton játszottam… Gólokat lőttem, amikor az egyik poszton játszottam, majd a következő találkozón minden előzmény nélkül egy teljesen másik poszton kellett volna helytállnom. Úgy gondolom, ez megnehezítette azt, hogy felvegyem a ritmust. A menedzser dönti el, hogy ki melyik poszton játszik, de az is fontos, hogy a labdarúgó kényelmesen érezze magát az adott pozícióban és képes legyen jó teljesítményt nyújtani.”

„A Paris Saint-Germainnél jól érzem magam, a posztomon játszom, és nagyon hálás vagyok a vezetőedzőnek emiatt. Laurent Blanc a csapatnál töltött első napomtól kezdve világossá tette, hogy milyen poszton számít rám, és azóta sem változtatta meg a döntését. Teljes szabadságot adott nekem, oda megyek a pályán, ahová csak akarok. Most nagyon boldog vagyok itt, Párizsban. Manchesterben nem voltam az.”

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33
Ezek is érdekelhetik