Everton: Muhamed Besic szavak helyett a pályán bizonyítana

Vágólapra másolva!
2016.04.03. 15:00
A Ferencváros és a Hamburg korábbi, az Everton jelenlegi futballistája, Muhamed Besic a sarajevotimes.com-nak adott interjút csapata Manchester United elleni mérkőzését megelőzően. A védőként és középpályásként is bevethető bosnyák játékos örül új szerződésének, és reméli, teljesítményük a „pályán fog majd beszélni”.

„Nagyon szeretem Angliát, ezért is választottam azt, hogy ide szerződök – mondta a korábban Németországban és Magyarországon is megforduló futballista. – Rengeteget tanultam. Úgy gondolom, a szurkolók kedvelnek, mert imádok szerelni. Angliában, ha szerelsz egyet, a közönség ünnepel, ez pedig nagyon tetszik. Mindig nagyszerű, ha jó a kapcsolatod a szurkolókkal.”

„Mindig is a védekező oldalon voltam, de az itteni mester úgy véli, ennél többre is képes vagyok. Neki köszönhetően sokat fejlődtem, és most már talán nem csak a szereléseim miatt vagyok a csapatban – tette hozzá Besic, majd kitért arra, miben segített még neki az edzője. – Jó, ha szenvedélyes az edző, de a menedzser megtanított arra, hogy egy kicsit higgadtabb legyek, és a játékra koncentráljak.”

A 2014-es világbajnokság után a Ferencvárost elhagyó futballista nemrégiben írt alá új szerződést a liverpooli csapatnál.

„Nagyon örülök, hogy új szerződést köthettem egy Everton-szintű csapattal. Másfél éve vagyok a csapatnál, és büszkévé tesz, hogy új egyezséget ajánlottak. Amikor először megérkeztem, nehéz volt itt számomra, de most már otthon érzem magam. A szurkolók, a menedzser, a stáb és a csapattagok mind szívélyesen fogadtak, ami nagyon boldoggá tett. Nagyon könnyű volt a helyzetem, amikor hallottam az új lehetőségről, egyértelmű volt, hogy maradni akarok, és alá szeretném írni az új szerződést.”

„Ha az emberek megnézik a korábbi és a mostani játékomat, úgy vélem, látható, hogy számos területen rengeteget fejlődtem. Ugyanakkor még mindig alkalmazkodom a ligához, és keményen kell dolgoznom, a legjobbamat nyújtva. Mindig arról beszélünk, mit szeretnénk elérni: nemzetközi kupaszereplés és egyebek. A pályán kell megmutatnunk. A következő bajnokikon és az FA-kupa elődöntőjében remélem, a pályán tudunk »beszélni«” – zárta mondandóját a bosnyák futballista.

PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Manchester United–Everton 17.00

Legfrissebb hírek

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
10 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26
Ezek is érdekelhetik