MU: a középpályás kikérte magának a korábbi bíró jelzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.19. 13:14
Marouane Fellaini, a Manchester United belga középpályása visszautasította azt a vádat, hogy alattomos lenne. A „vörös ördögök” játékosát a Liverpool elleni Európa-liga-párharc után a korábbi játékvezető, Howard Webb, a 2010-es vb-döntő bírója „gonosztevőnek” nevezte a játékstílusa miatt.

„Sosem akarok lekönyökölni senkit sem, csak védem magam – reagált Fellaini arra a vádra, hogy rendszeresen és szándékosan használja a kezét a fejeléseknél. – Oké, fizikailag nagynak számítok, szeretem megnyerni a párharcaimat, de nem vagyok piszkos eszközöket használó játékos. Arra törekszem, hogy az összes párharcomat megnyerjem, Angliában márpedig sok ilyen van, és ha nyerni akarsz, agresszívnak kell lenned, vállalnod kell ezt. Ám azt sosem akartam, hogy egy ellenfelem megsérüljön, vagy bármilyen módon rossz legyen neki, mindig csak magamat védem.”Fellaini arra a vádra, hogy rendszeresen és szándékosan használja a kezét a fejeléseknél. – Oké, fizikailag nagynak számítok, szeretem megnyerni a párharcaimat, de nem vagyok piszkos eszközöket használó játékos. Arra törekszem, hogy az összes párharcomat megnyerjem, Angliában márpedig sok ilyen van, és ha nyerni akarsz, agresszívnak kell lenned, vállalnod kell ezt. Ám azt sosem akartam, hogy egy ellenfelem megsérüljön, vagy bármilyen módon rossz legyen neki, mindig csak magamat védem.”

Az MU a hétvégén a City otthonában játszik a városi derbin, és a két csapat formája alapján a United győzelme meglepetés lenne – aki mégis hisz a „vörös ördögökben”, 4.15-szeres pénzért fogadhatja meg őket.

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
14 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik