Anglia: Redknapp szövetségi kapitány és szaktanácsadó lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.16. 17:38
Harry Redknapp az angol másodosztályú Derby County csapatánál szaktanácsadóként, Jordánia válogatottjánál pedig megbízott szövetségi kapitányként folytatja pályafutását.

A Derby County szerdai bejelentése szerint a 69 éves tréner szaktanácsadói megbízatása egyelőre a mostani szezon végéig szól.

„Több évtizedes tapasztalatának köszönhetően ő az egyik legnagyobb tudású és legtájékozottabb futballszakember” – nyilatkozta Mel Morris klubelnök.

Harry Redknapp korábban a Tottenham Hotspur, a Bournemouth, a West Ham United, a Portsmouth, a Southampton és a Queens Park Rangers menedzsereként is dolgozott. A Derby County jelenleg ötödik a másodvonal (Championship) tabelláján, hét ponttal lemaradva az automatikus feljutást jelentő második helyen álló Brighton&Hove Albion mögött.

Az edző elmondása szerint baráti viszonyt ápol Ali bin al-Husszein jordániai herceggel, a közel-keleti ország szövetségének elnökével, ő kérte fel, hogy irányítsa a válogatottat jövő csütörtökön a Banglades, majd március 29-én az Ausztrália elleni világbajnoki selejtezőn.

„Kemény időszak lesz, az biztos, de már hiányzott a nyüzsgés és a futball” – mondta a The Sun című napilapnak Redknapp, arra utalva, hogy a Derby szombati, Nottingham Forest elleni meccse után azonnal Jordániába utazik.

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
13 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
14 órája

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik