Man. City: ez a két játékos áll a Guardiola-kívánságlista élén?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 17:37
Mint arról beszámoltunk, az angolok úgy tudják, a Premier League-ben szereplő Manchester City irányítását júliusban átvevő Pep Guardiola legalább 150 millió fontot költhet a nyári átigazolási szezonban, most pedig egy lista is előkerült – ők lehetnek az első érkezők.

A hírek szerint Pep Guardiola a pénzügyi fair play határainak megszegése nélkül is nyugodtan költhet legalább 150 millió fontot a Manchester City keretének megerősítésére 2016 nyarán.

Ebből a pénzből a hírek szerint első körben két játékost szeretne megszerezni a spanyol vezetőedző.

Kívánságlistája élén a Juventus fél Európával összeboronált középpályása, Paul Pogba szerepel.

A torinóiak francia futballistája továbbra sem szívesen intene búcsút szeretett klubjának, ám a hírek szerint a Citynél biztosak benne, egy méretes pénzköteg és Pep Guardiola személye meggyőzi a játékost.

Nagy valószínűséggel a 150 millió nagy része erre a transzferre el is menne, ám egy átigazolás még mindenképp ott van a teendők listáján, az egyik legtehetségesebb angol hátvéd, John Stones megszerzése is tervben van.

A védőt szinte minden nagyobb angol csapat megpróbálta már elcsábítani az Evertontól, eddig sikertelenül.

A manchesteriek abban bíznak, csakúgy, mint a Pogba-ügyben, a pénz és Guardiola meggyőzőereje elég kell legyen az aláírás megszerzéséhez.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Kölcsönadta Grealisht a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.12. 18:12

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41
Ezek is érdekelhetik