FA: az angol futball egyik 145 éves hagyományát szüntethetik meg

Vágólapra másolva!
2016.02.16. 19:17
null
Az 1991-es Arsenal–Leeds csaták okozták a többszöri megismételt mérkőzések „vesztét” (Fotó: Action Images, archív)
A BBC értesülései szerint az angol Labdarúgó-szövetség (FA) az élvonalbeli klubok kérésének eleget téve törölheti az FA-kupa egyik hagyományos elemét: 2018-tól megszűnhetnek a megismételt mérkőzések a küzdelemsorozatban.

 

A Premier League klubjai a zsúfolt mérkőzésnaptárra hivatkozva hosszú évek óta lobbiznak a megismételt mérkőzések eltörléséért. Az FA attól is tart, hogy a pluszmérkőzések feleslegesen kimeríthetik a válogatottak játékosait. Az Independent úgy tudja, elképzelhető a Ligakupa elődöntőjének egymeccsesre redukálása is.

Az egyeztetések még csak most kezdődtek, és a jelenlegi televíziós szerződés 2018-as lejártáig az FA keze meg van kötve, nem határozhat ilyen horderejű változásról.

A változtatás hátrányosan érintheti a kiscsapatokat, melyeknek egy döntetlennel lehetőségük nyílt arra, hogy megismétlendő mérkőzést kényszerítsenek ki egy élvonalbeli klubbal szemben – ha ezt követően a Premier League-csapat stadionjában volt jelenésük, a bevétel egyenlő elosztása miatt óriási pénzügyi „injekciót” kaptak. Az FA jelezte, hogy továbbra is elsődleges fontosságúnak tekinti a bevételek „leosztását” az angol futball alacsonyabb osztályaiba.

A megismételt mérkőzések rendszere az 1871–72-es, első FA-kupa óta szerepel a versenykiírásban, ekkor mindkét elődöntőt (Crystal Palace–Royal Engineers és Queen's Park–Wanderers) meg kellett volna ismételni – végül az első párosításban ez meg is történt, a másodikban a Queen's Park visszalépett. (Ez a Queen's Park egyébként nem az a Queens Park: ez skót, és Queen's Park Football Club a teljes neve, az ismertebb Queens Park pedig a Rangers, az angol QPR! A Queen's Park FC a legrégebbi labdarúgóklub Skóciában, és az egyetlen skót egylet, amely döntőt játszhatott az angol FA-kupában: 1884-ben és 1885-ben is a Blackburn Rovers múlta fölül.)

Eredetileg annyi megismételt mérkőzésre került sor, ahányszor döntetlen született a kupacsatában, de az 1991-es Arsenal–Leeds United meccsmaraton (négy találkozó húsz napon belül – 0–0, 1–1, 0–0, végül a londoniak 2–1-re nyerték meg a negyedik találkozót) után az FA változtatott – ezentúl már csak egyszer lehetett megismételni a mérkőzést, a második alkalommal el kellett dönteni a párharcot.

Minden idők leghosszabb FA-kupa-párharcát 1971 őszén játszották a selejtező utolsó, negyedik körében, az Alvechurch hat mérkőzés után búcsúztatta az Oxford Cityt. A főtáblán a Stoke City–Bury (1954–55), a Chelsea–Burnley (1955–56) a Hull City–Darlington (1960–61) és az Arsenal–Sheffield Wednesday (1978–79) párharcokban volt a legtöbb megismételt mérkőzés – mindegyik csata az ötödik mérkőzésen dőlt el.

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
22 órája

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56
Ezek is érdekelhetik