Arsenal: Özil váratlan döntése, máris távozni akar a német?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.13. 11:12
Spanyol és német lapértesülések szerint Mesut Özil, az Arsenal labdarúgócsapatának német klasszisa meglepő húzásra szánta el magát, és már a nyári átigazolási időszakban búcsút int Londonnak!

Özil mára tökéletesen beilleszkedett az Arsenalnál, a csapat egyik legfontosabb és leghasznosabb futballistája lett.

A német a 2015–2016-os idényben négy gólnál és lenyűgöző, 16 gólpassznál jár, nem csoda hát, hogy felkeltette más csapatok érdeklődését is a játéka.

A Marca értesülései szerint Özil máris hajlandó lenne leváltani az Arsenel mezét, annak ellenére ugyanis, hogy remekül megy neki a játék, Angliát továbbra sem szokta meg, és szívesen visszatérne Spanyolországba.

A korábban a Real Madridban is futballozó német játékos menedzsere a hírek szerint már felvette az egyik csapattal a kapcsolatot, állítólag a Barcelona szívesen szerződtetné az ősi rivális korábbi játékosát.

Özil döntése több mint meglepő lenne, ám a Realtól való távozását sem látta senki előre. Állítólag a német komolyan gondolja, már visszautasította az Arsenal szerződéshosszabbítási ajánlatát, mert a nyáron váltani akar.

Mint arról korábban beszámoltunk, Özil kiszivárgott londoni szerződésben szerepel egy záradék, miszerint az Arsenalnak fel kell kínálnia visszavásárlásra a németet a Real Madridnak, ha Spanyolországban értékesíti.

Ám mivel a Real Madrid megkapná a játékos vételárának 33 százalékát, egyáltalán nem biztos, hogy a királyiak nemet mondanának…

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
9 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:41

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38
Ezek is érdekelhetik