MU: ez lehet a téli átigazolási időszak legnagyobb transzfere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.02. 13:00
Nem titok Manchesterben, hogy az átigazolási időszakban újra költekezésre adja a fejét a United vezetősége Louis van Gaal irányításával. Egybehangzó sajtóhírek szerint már meg is van a januári kiszemelt, sőt, az egyezség is közel!

Ha valaki csak azt írja be a Twitter keresőjébe, hogy „Manchester United”, azt hihetné, máris megszereztek egy klasszist a „vörös ördögök”.

Egybehangzó angol és olasz lapértesülések szerint – bár hivatalos bejelentés még nincs – valóban közel az egyezség a Manchester United és a Lazio közt, s már januárban vörös mezt húzhat a rómaiak brazil klasszisa, Felipe Anderson.

A Santosban nevelkedő, még mindig csupán 22 esztendős játékost évek óta figyelik Manchesterből, sőt, a nyáron állítólag ajánlatot is tettek érte, amit azonban akkor visszautasított a Lazio vezetősége.

A pénz most nem lesz akadály, miután a manchesteriek a hírek szerint egy 50 millió eurós ajánlattal hamar meggyőzték a rómaiakat.

Az egyszeres brazil válogatott játékos alapembere a Laziónak, a 2015–2016-os idényben 25 tétmeccsen lépett pályára, ezalatt 5 gólt szerzett és 3 gólpasszt osztott ki. Az előző szezonban 11 találatnál és 10 asszisztnál állt meg.

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
17 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
19 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
20 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Kosárlabda: Valerio-Bodon Vincent hazatért, a Honvédban folytatja

Kosárlabda
2025.10.09. 15:12

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik