MU: „Amíg Van Gaal a menedzser, biztos nem igazolnék oda”

Vágólapra másolva!
2016.01.19. 10:29
Azok után, hogy az utóbbi hónapokban rengetegen kritizálták Louis van Gaalt, a Premier League-ben szereplő Manchester United menedzserét, most Usain Bolt, hatszoros olimpiai bajnok atléta is „odaszúrt” a holland szakembernek.

A jamaicai sprinter néhány hónapja elmondta, sokszor gondolkozott már azon, hogy elmegy próbajátékra a Manchester Unitedhez – és Bolt úgy érzi, hogy az angol klub szerződtetné is őt.elmegy próbajátékra a Manchester Unitedhez – és Bolt úgy érzi, hogy az angol klub szerződtetné is őt.

„Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy elmegyek egy próbajátékra, amelynek végén azt mondják nekem, »Rendben, gyere hozzánk!« vagy azt, hogy »Nem, nem vagy elég jó«” – mondta korábban az MUTV-nek.

„Azt hiszem, jól teljesítenék egy ilyen teszten, mert fitt és gyors vagyok, jól kezelem a labdát, valamint értem az összes játékot. Ha próbajátékra mennék, biztosan azt mondanák »Tudod mit? Itt egy szerződés öt évre. Huszonkilenc éves vagy, írj alá!«”

Igen ám, de az utóbbi hónapokban sokat változott a hatszoros olimpiai bajnok véleménye: ma már úgy véli, amíg Louis van Gaal a gárda menedzsere, addig biztosan nem érdekelné az MU, a holland szakember taktikája túl unalmas neki.

„Megnézve Van Gaal felfogását, nem igazán szeretném, hogy ő legyen az edzőm – árulta el az ESPN-nek Bolt. – De tényleg, azt hiszem, inkább pihentetem ezt az ötletet, amíg Van Gaalt el nem küldik, vagy le nem mond.”

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
1 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:13

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik