Liverpool: Ukrajnából jöhet támadó, Klopp ajánlatot tett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.21. 13:44
A brazil Alex Teixeira lehet Jürgen Klopp első jelentős igazolása a Liverpool menedzsereként – ám a BBC szerint megtett első ajánlat még messze van attól, amit a 26 éves támadó klubja, a Sahtar Doneck elfogadna.

A brit közszolgálati médium úgy tudja, a Pool 32 millió eurót ajánl a Sahtarnak, amely azonban 50 millióra tartja a16 tavaszi forduló alatt 15 meccsen pályára lépő és 22 gólig jutó brazilt. Alex Teixeira a BL őszi idényében négy gólt szerzett.

A két klub közül a Liverpoolnak sürgősebb a megállapodás, hiszen Danny Ings, Divock Origi és Daniel Sturridge sérült, Christian Benteke pedig formán kívül játszik. Teixeira iránt a Chelsea is érdeklődik, így az ukránok látnak esélyt arra, hogy közelebb lesz az ár 50 millió euróhoz.

Klopp eddig két kisebb átigazolást intézett, Steven Caulker védőt kölcsönvette a másodosztályú Queens Park Rangerstől, illetve megvásárolta Marko Grujicsot a Crvena zvezdától, amelynek nyárig kölcsönadta a 19 éves szerbet.

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik