Liverpool: Klopp első igazolását rögvest visszaküldték Szerbiába

Vágólapra másolva!
2016.01.06. 15:17
Az angol élvonalbeli Liverpool a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Marko Grujics, a szerb Crvena zvezda 19 éves labdarúgója a „vörösöknél” folytatja pályafutását.

A pénzügyi gondokkal küzdő Crvena zvezda még decemberben közölte, hogy elfogadta a Liverpool 5.1 millió fontos ajánlatát a 2015-ös U20-as világbajnokságon aranyérmet szerző Grujicsért.

A Liverpool szerdán közleményt adott ki: Grujics a klubnál folytatja karrierjét, ám a szezon végéig kölcsönben nevelőegyesületét erősíti. A középpályás az ősszel 21 bajnoki meccsen öt gólt szerzett és hét gólpasszt jegyzett a Crvena zvezdában.

Jürgen Kloppnak, a Liverpool ősszel kinevezett menedzserének tehát Grujics az első igazolása. A pénzügyi gondokkal küzdő Crvena zvezda még decemberben közölte, hogy elfogadta a Liverpool 5.1 millió fontos ajánlatát a 2015-ös U20-as világbajnokságon aranyérmet szerző Grujicsért.

A Liverpool szerdán közleményt adott ki: Grujics a klubnál folytatja karrierjét, ám a szezon végéig kölcsönben nevelőegyesületét erősíti. A középpályás az ősszel 21 bajnoki meccsen öt gólt szerzett és hét gólpasszt jegyzett a Crvena zvezdában.

Jürgen Kloppnak, a Liverpool ősszel kinevezett menedzserének tehát Grujics az első igazolása.

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:43

Belgrádban hasalt el a Real Madrid, Törökországban hengerelt a Panathinaikosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.17. 23:21

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Közös képen az Újpest FC elnöke és Jürgen Klopp – nem véletlenül

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 10:39

Kiállt Wirtz mellett a németek kapitánya; Klopp szerint száz évente születik ekkora tehetség

Angol labdarúgás
2025.10.12. 14:44

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Női kézilabda El: Katrine Lunde szerb csapata vár az Esztergomra

Kézilabda
2025.09.28. 18:00
Ezek is érdekelhetik