Chelsea: Hiddink elmondta, ki lesz a „megváltó” futballista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.04. 17:52
Borzalmasan indult a Chelsea idénye José Mourinho irányításával, a kiesés elől menekültek a londoniak, ám a portugál távozása óta napról napra javulni látszik a helyzet. Guus Hiddink, az új menedzser már azt is tudja, ki a „megváltó”.

Az idény elején mutatott formájához képest szárnyal a Chelsea az utóbbi hetekben. A „kékek” legutóbbi négy meccsükön nem találtak legyőzőre, és már a kiesőzónától is tisztes távolságba kerültek. És hogy hogy juthat újra a csúcsra a csapat? Guus Hiddink menedzser már ezt is tudja.És hogy hogy juthat újra a csúcsra a csapat? Guus Hiddink menedzser már ezt is tudja.

John Obi Mikel az a játékos, aki kiegyensúlyozottságot és egységet hozhat a játékunkban. Nagyon jól játszik, kulcsfigurája a csapatnak! Nagyszerűen lát a pályán, tökéletesen olvassa a játékot, gyors, erős és elegánsan kőkemény. Ő lehet a kulcsa a Chelsea felemelkedésének” – mondta csapata sajtótájékoztatóján Hiddink.

A nigériai középpályás José Mourinho irányítása alatt kiegészítőembernek számított, Hiddink keze alatt azonban alapembere a Chelsea-nek, a „kékek” előző négy meccsén többet volt a pályán, mint előtte az egész idényben.

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
6 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
11 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
Tegnap, 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik