Anglia: az év gólkirálya nem akar klubváltásról hallani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.01. 18:47
Odion Ighalo, a Watford támadója szerezte a legtöbb gólt az Angol Labdarúgóligában – a bajnokság első négy osztályában – 2015-ben, nem lenne meglepetés, ha a téli átigazolási időszakban lecsapna rá valamelyik élcsapat. A meglepetés inkább az, hogy Ighalónak egyelőre esze ágában sincs távozni.

„Határozott szándékom, hogy a Watfordban játszom végig a szezont, és bizonyítjuk, hogy igen jó kis keret verődött itt össze – mondta a 2015-ben 30 bajnoki gólt szerző nigériai támadó. – Én most erre összpontosítok, így aztán a pletykák nem jutnak el hozzám.”

Ighalo tavasszal még a másodosztályban vitézkedett – feljutáshoz segítette csapatát –, az ősszel azonban már a Premier League-ben ontotta a gólokat: 14-gyel második a góllövőlistán Jamie Vardy (Leicester, 15) és Romelu Lukaku (Everton, 15) mögött, és állítólag az erősítésre készülő Atlético Madrid stábját igencsak gondolkodóba ejtette az eredményességével.

„Nem hagyom magam elkábítani a statisztikáktól, igyekszem két lábbal a földön maradni, és nem feledni, honnan indultam – reagált a piacot lázban tartó mutatókra Ighalo. – Mindig fejlődni, egyre jobbnak lenni, magamat adni a pályán, engem ilyen dolgok foglalkoztatnak.”

Ighalo a kapuba talált a Tottenham elleni minapi, balszerencsés körülmények között elveszített bajnokin (1–2), és nem akar gól nélkül maradni szombaton a Manchester City ellen sem.

„A Tottenham ellen többet érdemeltünk volna, ami akkor elúszott, azt a Manchester City ellen próbáljuk visszaszerezni. A saját közönségünk előtt kezdjük az új évet, természetesen gólra vágyom, és a csapattársaimmal az erőnk fogytáig harcolni fogunk.”

A HÉTVÉGI PÁROSÍTÁSOK ITT!

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
7 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
8 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
10 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik