Swansea: a Manchester United legendája is jelölt a kispadra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 11:38
Brit lapértesülések szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Swansea City vezetősége Ryan Giggset, a Manchester United 42 esztendős walesi legendáját szemelte ki Garry Monk utódjának.

Mint ismert, a klub szerdán menesztette Garry Monkot, miután a Swansea ebben a szezonban 15 bajnoki mérkőzéséből csupán hármat tudott megnyerni, ezzel a tabella 15. helyén áll, a legutóbbi öt találkozójából pedig négyet elveszített.a klub szerdán menesztette Garry Monkot, miután a Swansea ebben a szezonban 15 bajnoki mérkőzéséből csupán hármat tudott megnyerni, ezzel a tabella 15. helyén áll, a legutóbbi öt találkozójából pedig négyet elveszített.

Egybehangzó állítások szerint Huw Jenkins, a gárda elnöke szeretné meggyőzni Giggset arról, hogy vállalja el a menedzseri posztot. Az MU legendája mellett Avram Grantet, a Chelsea korábbi trénerét, valamint Brendan Rodgerst és David Moyest emlegetik Monk lehetséges utódjaként.

Giggs jelenleg Louis van Gaal asszisztense a „vörös ördögöknél”, de ha hinni lehet a pletykáknak, akkor egyáltalán nem lenne ellenére, hogy átvegye a Swansea City irányítását.

 

Legfrissebb hírek

Válogatott játékosát adhatja Kerkez Milosért a Liverpool a Bournemouthnak – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:08

A City kabalafigurájának megtestesítője szerint Erling Haaland bántalmazta őt, ezért panaszt tett a rendőrségen

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:30

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11
Ezek is érdekelhetik