Man. City: nem hosszabbít Agüero, elmondta, hol folytatja!

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 11:06
null
Agüero visszatérne (Fotó: Reuters)
Sergio Agüero, a Manchester City klasszisa az angol szurkolók legnagyobb döbbenetére most elárulta, hogy nem hosszabbít a manchesteriekkel, sőt már azt is tudja, hol folytatja.

 

Az argentin csatár még csak 27 esztendős, de már pontosan tudja, hogyan tervezi a jövőjét majd’ négy év múlva.

„Többször elmondtam már, hogy vissza akarok térni a nevelőegyesületemhez, az Independientéhez. Nem akarom, hogy kiégve, fáradtan játsszak ott. Mikor lejár a szerződésem a Manchester Citynél, hazatérek! Visszatérek oda, ahová mindig is húzott a szívem” – mondta a sofoot.com-nak Agüero.

Az argentin csatárt 2019 júniusáig köti a szerződése a Manchester Cityhez, a tervei szerint ezt követően, 31 évesen tér vissza az Independientéhez, amelynél 1997 és 2006 között futballozott.

Legfrissebb hírek

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
15 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
18 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
20 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30
Ezek is érdekelhetik