Leicester City: elképesztő MU- és Spurs-ajánlat a sztárért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.22. 10:33
Francia lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Manchester United és Tottenham Hotspur is ajánlatot tett a listavezető Leicester City sztárjáért, a 24 esztendős Rijad Mahrezért.

A Telefoot úgy tudja, a két klub egyaránt 41 millió eurót kínált fel az algériai válogatott labdarúgóért, aki ebben a szezonban 13-szor volt eredményes, emellett hét gólpasszt osztott ki – nem véletlen, hogy Jamie Vardy mellett a Leicester húzóemberévé vált, a csapat pedig óriási meglepetésre első helyen áll a Premier League-ben.

Mahrez, akinek az értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 11 millió euróra becsüli, néhány napja egy televíziós műsorban elmondta, jelenleg nem áll szándékában otthagyni az éllovast.

„Nem hinném, hogy januárban távozom, remekül érzem magam a Leicester Citynél – reagált a középpályás a pletykákra. – Mindig jó érzés, ha más klubok érdeklődnek irántam, de hülye lennék januárban elhagyni a gárdát, főleg így, hogy vezetjük a bajnokságot.”

Mint korábban megírtuk, Claudio Ranieri, a „rókák” menedzsere kizárta annak lehetőségét, hogy a téli átigazolási időszakban elengedje akár Vardyt, akár Mahrezt.

 

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34
Ezek is érdekelhetik