Chelsea: visszatérne a doktornő, de Mourinhóval?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.13. 14:02
Újabb fejezetéhez érkezett José Mourinho és Eva Carneiro ügye. A Chelsea korábbi csapatorvosa vissza szeretne térni a londoniak orvosi stábjába. A doktornő szexizmussal vádolja Mourinhót, ennek ellenére szívesen folytatná munkáját a csapatnál. A hírek arról nem szólnak, hogy ezt a portugállal vagy nélküle tenné meg, de az biztos, hogy jogi úton rendezik a kérdést.

A feleket 2016. január 6-án Croydonban, a Dél-londoni Munkaügyi Bíróságon zárt tárgyaláson hallgatják meg. Az érintettek személyes megjelenésének kicsi az esélye, valószínűleg csak a jogi képviselők vesznek részt a tárgyaláson.

Ha a feleknek nem sikerül megegyezniük, akkor új időpontot tűznek ki, várhatóan a 2015–2016-os szezont követően, június első-második hetére.

Mint beszámoltunk róla, Eva Carneiro a Chelsea–Swansea mérkőzésen beszaladt a pályára a földön fekvő Eden Hazard-t ápolni. Ez kiverte a biztosítékot José Mourinhónál, ugyanis belga játékosának – akinek szerinte nem volt súlyos sérülése – emiatt le kellett mennie a pályáról, így az amúgy is emberhátrányban játszó londoniak rövid időre nyolc mezőnyjátékossal maradtak. Mourinho dühében Carneiro édesanyját szidalmazta, később eltávolította a Chelsea stábjából. Erre válaszul az orvos októberben jogi útra terelte az ügyet.

Nem valószínű, hogy Carneiro és Mourinho egyszer majd újra együtt dolgozik, de az biztos, hogy ez az ügy végigkíséri a Premier League 2015–2016-os szezonját.

 

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
11 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
23 órája

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04
Ezek is érdekelhetik