Chelsea: Hiddink megszólalt; Drogbának különleges szerep juthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.18. 22:00
null
Drogba és Hiddink a Chelsea edzésén – 2009- májusában (Fotó: Reuters)
Guus Hiddink megerősítette az angol sajtó értesüléseit, miszerint tárgyalásban áll a José Mourinhót csütörtökön menesztő Chelsea-vel.

 

 

A holland mestert pénteken már Londonban látták, azért érkezett az angol fővárosba, hogy Roman Abramovics klubtulajdonossal egyeztessen esetleges kinevezéséről.

„Mindent alaposan fel akarok mérni és át szeretnék gondolni, mielőtt meghozom a döntésem – idézi a holland De Telegraaf Guus Hiddinket. – A lehető legtöbb információra van szükségem, mert a Chelsea rendkívül nehéz helyzetben van, és ennek okai vannak” – nyilatkozta a holland, aki egyelőre nem döntött, de hamarosan kiderül, hogy hosszú távon marad-e Londonban.

Guus Hiddink korábban, 2009-ben már volt a Chelsea megbízott menedzsere, kísértetiesen hasonló körülmények között. Akkor Luís Felipe Scolari munkáját vette át szezon közben, amelynek végén FA-kupát nyert a klubbal, majd távozott.

Legutóbb a holland válogatottnál dolgozott, de a csúfos véget érő Eb-selejtező közben menesztették a szövetségi kapitányi posztról.

Szintén a Chelsea-vel kapcsolatos információ, hogy szóba került a jelenleg az MLS-ben, a Montreal Impact együttesében futballozó Didier Drogba visszatérése – legalábbis a Jeune Afrique értesülései szerint. Roman Abramovics állítólag minden követ megmozgat, hogy kivásárolja 2016 decemberéig szóló szerződéséből a „kékek” csatárlegendáját, aki a szakmai stábban kapna szerepet, kapocs lenne a játékosok és a menedzser között.

Legfrissebb hírek

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
2 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
4 órája

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
7 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
23 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:30

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10
Ezek is érdekelhetik