Chelsea: az első hivatalos lépések az új stadion felé

Vágólapra másolva!
2015.12.01. 14:50
A Chelsea beadta a kérelmét a hatóságoknak a Stamford Bridge újjáépítésére. Ha megkapják az engedélyeket, a 41 700 fő befogadására képes aréna helyére 60 ezres stadion épül.

Roman Abramovics klubtulajdonos már régóta keresi a környéken az esetleges új stadion helyét, mert a mostaniról 2012-ben azt mondta, nem lenne értelme felújítani. A kutatás sikertelenül végződött, így nem maradt más hátra, a jelenlegi stadion és a körülötte lévő épületek lebontásával valósulhat meg az orosz milliárdos és a szurkolók álma.

A Manchester United 76 ezres és az Arsenal 60 ezres stadionjához képest a húsz éve kibővített Stamford Bridge már kicsinek számít. Az még többek között a jogi hercehurcán is múlik, mikorra készül el az új stadion.

Az elképzelések szerint 600 millió fontba kerülne az átépítés, amely már a mostani idény végén elkezdődne. Ez azzal járna, hogy a munkálatok idejére, azaz legalább a következő három szezonra albérletbe költözne a londoni csapat. A Daily Mail úgy tudja, ideiglenesen a Wembley lehetne a Premier League címvédőjének otthona.

A stadion kivitelezésével azt a svájci céget bízták meg, amely a pekingi olimpiára készült Nemzeti Stadiont (Madárfészek) és a müncheni Allianz Arenát is építette.

Így nézett ki a Stamford Bridge jó húsz éve
Így nézett ki a Stamford Bridge jó húsz éve
Ilyen most
Ilyen most
És ilyen lehet az újjáépítés után
És ilyen lehet az újjáépítés után

 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
5 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
6 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
9 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
14 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik