Chelsea: Abramovics elmondta a csapatnak, ki az új főnök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.18. 17:09
Roman Abramovics klubtulajdonos megjelent a Chelsea péntek kora délutáni edzésén, és közölte a játékosokkal: a sajtóban terjedő hír nem alaptalan, Guus Hiddink lesz az új menedzser – osztotta meg exkluzív értesülését az angol The Telegraph.

Roman Abramovics beszéde – amelyet tolmács fordított a játékosoknak – nem volt hosszú. Az orosz klubtulajdonos elmondta: nem akarta elbocsátani José Mourinhót, de nem volt más választása – fel is sorolta az okokat. Abramovics röviden beszélt jövőbeli terveiről, „újrakezdést” ígért, és leszögezte: Hiddink csak „átmeneti megoldás”.

A Telegraph értesülése szerint Hiddink péntek reggel érkezett Angliába, majd egyeztetett Abramoviccsal. A Sunderland elleni szombati bajnokin még nem ő dirigál, de minden bizonnyal ott lesz a Stamford Bridge-en, hogy lássa, mire jut a csapat a Steve Holland, Eddie Newton kettős vezetésével.

Mint ismert, a Chelsea nagyon rosszul szerepel, csak a 16. helyen áll a bajnokságban, José Mourinho valószínű menesztése hetek óta téma volt az angol sajtóban.

Legfrissebb hírek

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
2 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
4 órája

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
7 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
23 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:30

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10
Ezek is érdekelhetik