Arsenal: tragédia árnyékolta be a hétvégi győzelmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.07. 16:28
Mint minden héten, Ernie Crouch ezen a szeles december 5-i napon is elindult otthonról, hogy kedvenc csapata, az Arsenal győzelméért szorítson. Azonban a 90 éves férfi, aki 75 éve drukkolt az „ágyúsoknak”, nem érkezett meg a Sunderland elleni mérkőzésre.

Történt, hogy az Észak-Londonban élő idős embert a rendkívül erős szél az éppen érkező busz elé sodorta, amely elütötte. Bár az orvosok 45 percig küzdöttek az életéért, már nem tudták megmenteni, és a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A baleset helyszíne (Forrás: Twitter)
A baleset helyszíne (Forrás: Twitter)

Az Arsenal rövid közleményt adott ki, amelyben azt írják, a klubnál mindenki szomorúan olvasta a hírt, hogy az egész életében a csapatért szorító Ernie Crouch elhunyt. Nyugodjon békében!


Az Arsenal egyik leghíresebb szurkolója, Piers Morgan reméli, hogy az Arsenal-játékosok fekete karszalaggal lépnek majd pályára a keddi, Olympiakosz Pireusz elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-mérkőzésen.



A korábbi Arsenal-támadót, Lukas Podolskit is megrázták a történtek. A jelenleg a Galatasarayban futballozó német válogatott játékos szomorúan vette tudomásul, hogy az idős drukker elhunyt. „Hűséges ágyúsnak” nevezte, és azt kívánta, hogy nyugodjon békében.





 

Legfrissebb hírek

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.08. 17:57

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43
Ezek is érdekelhetik