PL: az új sztárcsatár csak beérte, mégis túlszárnyalta Van Nistelrooyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.22. 14:02
null
Jamie Vardy sorozatban tizedszer dobálhatta a csókokat (Fotó: Reuters)
Jamie Vardy, a Premier League tabellájának első helyét szombaton elfoglaló Leicester City csatára a hétvégén beállította Ruud van Nistelrooy rekordját, miután sorozatban tíz angol bajnoki mérkőzésen eredményes volt. Sőt, bizonyos értelemben már a beállítással is túlszárnyalta a 2012-ben visszavonuló holland gólvágót.

A két tízes gólsorozat között csupán egy apró különbség van: Vardy csúcsbeállítása egyetlen szezonon belül történt (így ebben ő az első), míg az akkoriban a Manchester Unitedet erősítő Van Nistelrooy két idényt is érintve (2002–2003, 2003–2004) hozta össze. Érdekesség, hogy mindkettejüknek a Newcastle volt a tizedik ellenfél, valamint az is, hogy Vardy az angol hetedosztályban, a Stocksbridge Park Steelsben futballozott, amikor a holland elérte a rekordot.

Van Nistelrooy rekordja egy hét múlva a múlté lehet (Fotó: Reuters)
Van Nistelrooy rekordja egy hét múlva a múlté lehet (Fotó: Reuters)

A 2015–2016-os szezonban összességében 13 bajnoki találatnál járó Vardy a góllövőlistát is vezeti, míg a második helyen a belga Romelu Lukaku (Everton) áll kilenc találattal. Remek formája angol válogatott behívót is ért, de a Spanyolország és Franciaország elleni felkészülési mérkőzéseket kisebb sérülés miatt ki kellett hagynia.

A 28 éves Vardy egy hét múlva akár meg is döntheti Van Nistelrooy rekordját, ráadásul pont a Manchester United elleni hazai meccsen.

A Newcastle ellen idegenben 3–0-ra megnyert szombati összecsapást követően Vardy az öltözőben mondott köszönetet a társaknak, majd hozzátette, hogy Claudio Ranieri menedzser sörrel kedveskedik mindenkinek a hazaúton.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
18 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
23 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik