PL: A Spurs elleni volt a szezon legjobb Chelsea-je – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.29. 16:41
Mint beszámoltunk róla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában a Chelsea 0–0-s döntetlent játszott a Tottenham Hotspur otthonában. A találkozó után a két menedzser értékelt.

„Ebben az idényben még nem láttam ilyen jól futballozni a Chelsea-t. Csapatként most funkcionáltunk a legjobban – mondta José Mourinho, a Chelsea menedzsere a BT Sportnak. – Úgy érzem, egy kicsit többet érdemeltünk volna, mint amit kaptunk, de nagyon örülök, hogy ilyen jól teljesítettünk. Csapatként védekeztünk, jól kezeltük, hogy az ellenfél nyomás alá helyezett minket.”

„Megvoltak a lehetőségeink is, pedig a Tottenham ellen nem könnyű ziccerbe kerülni. Az eredménynek természetesen nem örülök, de a teljesítményünkkel elégedett vagyok. Három meccsünk lesz a Stamford Bridge-en, és olyan ellenfelekhez megyünk idegenbe, amelyek ellen szeretünk játszani. Igaz ez a Leicesterre és a Manchester Unitedre is, annak ellenére, hogy mind a két együttes ott van a legjobb háromban. Úgy vélem, szép december elé nézünk.”

„A játékosaim hősök voltak, mert elképesztő erőfeszítést tettek egy nehéz hét végén – értékelt Mauricio Pochettino, a Tottenham menedzsere. – Büszke vagyok a játékosokra, mert érett teljesítményt nyújtottak. Ettől függetlenül többet érdemeltünk volna. Nyerni akartunk, így a végén ellenfelünk örülhet, nekik fontosabb volt ez az egy pont, mint nekünk.” José Mourinho, a Chelsea menedzsere a BT Sportnak. – Úgy érzem, egy kicsit többet érdemeltünk volna, mint amit kaptunk, de nagyon örülök, hogy ilyen jól teljesítettünk. Csapatként védekeztünk, jól kezeltük, hogy az ellenfél nyomás alá helyezett minket.”

„Megvoltak a lehetőségeink is, pedig a Tottenham ellen nem könnyű ziccerbe kerülni. Az eredménynek természetesen nem örülök, de a teljesítményünkkel elégedett vagyok. Három meccsünk lesz a Stamford Bridge-en, és olyan ellenfelekhez megyünk idegenbe, amelyek ellen szeretünk játszani. Igaz ez a Leicesterre és a Manchester Unitedre is, annak ellenére, hogy mind a két együttes ott van a legjobb háromban. Úgy vélem, szép december elé nézünk.”

„A játékosaim hősök voltak, mert elképesztő erőfeszítést tettek egy nehéz hét végén – értékelt Mauricio Pochettino, a Tottenham menedzsere. – Büszke vagyok a játékosokra, mert érett teljesítményt nyújtottak. Ettől függetlenül többet érdemeltünk volna. Nyerni akartunk, így a végén ellenfelünk örülhet, nekik fontosabb volt ez az egy pont, mint nekünk.”

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
19 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
23 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik