PL: 90. percben esett öngóllal nyert a Manchester United

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.21. 15:37
null
Addig birkóztak egymással a felek, míg nyert a Manchester United (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapata 2–1-re győzött a Watford otthonában a Premier League 13. fordulójában.

Nem volt könnyű helyzetben a Manchester Unitedot irányító Louis van Gaal, ugyanis sérülés miatt számos játékosára (Wayne Rooney, Marouane Fellaini, Antonio Valencia, Luke Shaw, Michael Carrick, Anthony Martial) nem számíthatott. Elöl kényszerből Jesse Lingard és Memphis Depay kezdett, ez azonban jól sült el, hiszen utóbbi már a 11. percben betalált Ander Herrera beadásából. 0–1


Herrerát nem sokkal később sérülés miatt le kellett cserélni, Marcos Rojo váltotta, aminek később volt jelentősége. A Watford előtt több lehetőség is adódott az egyenlítésre, ám David de Geában ezúttal sem kellett csalódniuk az MU-szurkolóknak.

A 87. percben már a spanyol kapus sem tudott hárítani, Troy Deeney hidegvérrel értékesítette a Rojo szabálytalansága miatt megítélt büntetőt. A „vörös ördögök” 641 perc után kaptak újra gólt minden sorozatot figyelembe véve. 1–1


Deeney
nem sokkal később a saját kapuja előtt volt aktív, túlságosan is, mivel ha nem ér bele a Bastian Schweinsteiger által éles szögből középre lőtt labdába, Heurelho Gomes valószínűleg védett volna, így viszont öngól lett a vége és manchesteri győzelem. 1–2



ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ

Watford–Manchester United 1–2 (Deeney 87. – 11-esből, ill. Depay 11., Deeney 90. – öngól)
KÉSŐBB
16.00: West Bromwich Albion–Arsenal (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Everton–Aston Villa
16.00: Swansea City–AFC Bournemouth
16.00: Newcastle United–Leicester City
16.00: Chelsea–Norwich City
16.00: Southampton–Stoke City
18.30: Manchester City–Liverpool (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 13 8 3 2 19–9 +10 27
2. Manchester City 12 8 2 2 26–9 +17 26
3. Arsenal 12 8 2 2 22–9 +13 26
4. Leicester City 12 7 4 1 25–20 +5 25
5. Tottenham 12 5 6 1 20–10 +10 21
6. West Ham 12 6 3 3 23–16 +7 21
7. Southampton 12 5 5 2 19–13 +6 20
8. Crystal Palace 12 6 1 5 14–12 +2 19
9. Everton 12 4 5 3 20–16 +4 17
10. Liverpool 12 4 5 3 13–14 –1 17
11. Watford 13 4 4 5 12–14 –2 16
12. Stoke City 12 4 4 4 10–12 –2 16
13. West Bromwich Albion 12 4 2 6 10–16 –6 14
14. Swansea 12 3 4 5 12–16 –4 13
15. Norwich City 12 3 3 6 16–23 –7 12
16. Chelsea 12 3 2 7 16–23 –7 11
17. Newcastle 12 2 4 6 13–22 –9 10
18. Bournemouth 12 2 2 8 12–25 –13 8
19. Sunderland 12 1 3 8 13–26 –13 6
20. Aston Villa 12 1 2 9 10–20 –10 5
Legfrissebb hírek

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
1 perce

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
18 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
23 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48
Ezek is érdekelhetik