MU: újabb baki, Van Gaal még mindig nem tudja játékosa nevét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 18:54
Louis van Gaal, az angol Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a CSZKA Moszkva elleni BL-győzelem után adott nyilatkozatában ismét elrontotta Chris Smalling nevét.

A holland szakember még júliusban, a San Jose Earthquakes elleni győztes felkészülési mérkőzés után véletlenül Mike-nak hívta Smallingot, akinek keresztneve azonban Chris. San Jose Earthquakes elleni győztes felkészülési mérkőzés után véletlenül Mike-nak hívta Smallingot, akinek keresztneve azonban Chris.

A bakit követően a Manchester United szurkolói is „új nevén” kezdték éltetni a 25 éves védőt.

„A csapattársak nem hívnak Mike-nak, de a szurkolók igen – mondta akkor Smalling. – Még Oroszországban, a Bajnokok Ligája-találkozón is azt üvöltötték, »Mike, Mike, Mike!«. Azt hiszem, ezt már sohasem tudom lemosni magamról.”

Nos, a jelek szerint Van Gaal tesz is róla, hogy játékosára ragadjon az álnév, miután a menedzser a gárda keddi mérkőzése után a sajtótájékoztatón megint hibázott, „Michael”-nek hívta őt.

„Előbb David de Gea – a spanyol nevét „eltalálta” a holland –, majd Michael Smalling mentett meg minket…”

Arról nincs hír, hogy Smalling névváltoztatásra készülne.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
13 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik