Liverpool: Klopp tárt karokkal várja Steven Gerrardot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.19. 15:41
Jürgen Klopp, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere Steven Gerrardról, Daniel Sturridge-ról és Raheem Sterlingről is beszélt a Manchester City elleni, szombati mérkőzés előtt.

Az észak-amerikai bajnokság (MLS) szünete miatt szóba került, hogy a Los Angeles Galaxyben szereplő Steven Gerrard visszatér egy időre a Liverpoolhoz, ha nem is játékosként, de legalább saját maga formában tartása miatt.

„Most szabadságon van, mivel amikor Los Angelesbe költözött Liverpoolból, nem sok ideje volt pihenni – mondta Klopp. – Sokat beszélgettünk, de az biztos, hogy a jövő héten még nem edz velünk. Ha utána úgy dönt, hogy igen, nagy szeretettel várjuk.”

A német szakember elmondta, Daniel Sturridge még nem százszázalékos. Raheem Sterling először játszik korábbi csapata ellen, erről is elmondta véleményét.

„Ilyen a futball, ez teljesen normális, előfordul, hogy egy játékosnak a korábbi klubja ellen kell pályára lépnie. Kiváló labdarúgó, semmi rosszat nem hallottam még róla, amióta itt vagyok.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ

SZOMBAT
13.45: Watford–Manchester United (Tv: DIGI Sport1)
16.00: West Bromwich Albion–Arsenal (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Everton–Aston Villa
16.00: Swansea City–AFC Bournemouth
16.00: Newcastle United–Leicester City
16.00: Chelsea–Norwich City
16.00: Southampton–Stoke City
18.30: Manchester City–Liverpool (Tv: DIGI Sport1)
VASÁRNAP
17.00: Tottenham–West Ham United (Tv: DIGI Sport2)
HÉTFŐ
21.00: Crystal Palace–Sunderland (Tv: DIGI Sport1)

Legfrissebb hírek

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
2025.07.11. 10:27

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

„Ez olyan pillanat, amellyel nagyon nehezen birkózom meg” – Klopp Jotáról

Angol labdarúgás
2025.07.03. 14:53

A liverpooli legenda a maiak közül leginkább Szoboszlaiban látja önmagát

Légiósok
2025.07.02. 21:59

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

Klopp a klub-vb-ről: A valaha volt legrosszabb ötlet...

Klub-vb
2025.06.28. 16:38

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46
Ezek is érdekelhetik