PL: Mourinho négyszer mondta el, mit gondol Drogba kritikájáról

Vágólapra másolva!
2015.11.28. 13:08
null
Mourinho (jobbra) nem szereti az olyan interjúkat, mint amilyet Drogbával készítettek (Fotó: AFP)
José Mourinho, az angol Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere szerint Didier Drogba csak azért kritizálta csapatát, hogy ezzel segítse a saját önéletrajzi könyvének eladását. A portugál szakember a reakciójában ezt ráadásul jó néhányszor el is ismételte…

Mint beszámoltunk róla, Didier Drogba azt mondta, szerinte a Chelsea azért nem sikeres ebben a szezonban, mert hiányoznak az együttesből az igazi vezéregyéniségek. Most John Terry az egyetlen ilyen a keretben, korábban azonban többen voltak.

Az elefántcsontparti támadó példákat is hozott: Frank Lampardot, Petr Cechet, Michael Ballackot, Michael Essient, Claude Makélélét, Andrij Sevcsenkót és saját magát. Azt mondta, ők mind „nagy nevek, nagy játékosok, nagy karakterek”. Mourinho nem repdesett örömében a kijelentéstől.

„Ha csak azért beszélsz, hogy eladd a könyvedet, az engem nem érdekel, nem olvasom el az ilyen véleményeket – utalt Mourinho arra, hogy Drogba nemrég kiadta önéletrajzi könyvét. – Szeretem az interjúkat, az olyan srácokkal, mint Didier különösen. Pláne, ha az újságíró is jól végzi a munkáját, akkor a beszélgetést szívesen olvasom az újságban vagy megnézem a televízióban.”

„De ez nem interjú volt. Ez csak azért volt, hogy el tudja adni a könyvét. Nem mondom, hogy csalódást kelt bennem, ez a realitás. Ezt csak azért mondta, hogy eladja a könyvét. Szívesen elemzem Didier interjúit, de azt nem, amikor csak azért beszél, hogy eladja a könyvét” – mondta el a végére már negyedszer Mourinho.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik