Chelsea: Nincs több vicces, frappáns szalagcím – Mourinho

Vágólapra másolva!
2015.10.24. 10:19
José Mourinhónál betelt a pohár: szerinte a média nem tiszteli őt, ezért ő sem tiszteli a médiát. A Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere azon akadt ki, hogy a sajtóban napvilágot látott egy videó, amelyen állítólag megütött egy fiút.

A héten jelent meg a kétes tartalmú videó, amelyen José Mourinho sétálás közben mintha meglegyintene egy őt filmező fiút, aki egy társával együtt tartózkodott a portugál közelében.

A portugál mester a West Ham elleni szombati bajnokijukat felvezető sajtótájékoztatón kitért erre az esetre is, kiemelve, hogy a sajtó nem tiszteli őt, ezért a továbbiakban ne számítsanak tőle semmi jóra.

„Úgy bánok ezentúl a főnökeitekkel, ahogy ők velem: nincs tisztelet, nincs tisztelet – mondta az újságíróknak Mourinho. – Mostantól nem számíthattok tőlem frappáns, vicces szalagcímekre. Ezt nem a labdarúgásra értem persze, abban elfogadok minden kritikát, az alaptalanokat is. A magánéletemről beszélek, azokról a hülyeségekről, amelyeket reflektorfénybe állítanak. Ez nagyon nem tetszik.”

A fiú állítólagos megütésével kapcsolatban a Chelsea egyik szóvivője elmondta, hogy jogi szakértőik vizsgálják, mit tehetnek ez ügyben.

„José tisztában van a nyilvános helyen történő filmezéssel kapcsolatos jogszabályokkal, ám a két fiú az otthonától követte, húsz percen át, és folyamatosan zavarták őt egy magán-telefonbeszélgetésben – mondta a szóvivő. – A megfélemlítésről szóló híreket határozottan cáfolja José, aki a jogi képviselőinek segítségével figyelemmel kíséri az ügyet.”

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Mourinho sem úszta meg az európai kiesést, őt is menesztették

Minden más foci
2025.08.29. 10:02

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34
Ezek is érdekelhetik