Anglia: „Pardew legyen a következő szövetségi kapitány!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 20:40
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Bromwich Albion menedzsere szerint a Crystal Palace-t irányító Alan Pardew lehetne a válogatott következő szövetségi kapitánya.

„Ha ránéztek Alan győzelmi mutatóira, volt olyan jó, mint bárki másé – mondta Pulis. – Ismerve Roy Hodgsont, végig akarja csinálni az Európa-bajnokságot és a következő világbajnokságot, de ha a következő angol kapitányt keressük, Pardew-t figyelembe kell venni. Számomra mindenképpen a képben van.”

Pardew egyébiránt eddig 743 mérkőzésen 319 sikert aratott csapataival, 175 döntetlen és 249 verség mellett. A Crystal Palace-szal viszont meccsei 60 százalékát megnyerte, és 7 fordulót követően a 7. helyen áll a csapat a Premier League-ben, többek között a Liverpoolt és a Chelsea-t is megelőzve.

Pardew egyébiránt eddig 743 mérkőzésen 319 sikert aratott csapataival, 175 döntetlen és 249 verség mellett. A Crystal Palace-szal viszont meccsei 60 százalékát megnyerte, és 7 fordulót követően a 7. helyen áll a csapat a Premier League-ben, többek között a Liverpoolt és a Chelsea-t is megelőzve.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik