Videó: Rooney 50. gólja után Sterlingéket éltette az öltözőben

Vágólapra másolva!
2015.09.09. 12:09
Wayne Rooney góllal vette ki a részét Anglia 2–0-s győzelméből Svájc ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, amelyen az ötvenedik találatát szerezte meg válogatott színekben. Ezzel egyedül minden idők legeredményesebb angolja lett. A nemzeti együttes tagjai és a vezetőség emlékmezzel ajándékozta meg a huszonkilenc éves támadót, aki nem hagyta szó nélkül az ünnepséget.

Wayne Rooney megtiszteltetésnek veszi, hogy az angol válogatottban beállította, majd megdöntötte az eddigi éllovas, Sir Bobby Charlton gólrekordját, és reméli: még ezt a gólszámot is sikerül túlszárnyalnia.Wayne Rooney megtiszteltetésnek veszi, hogy az angol válogatottban beállította, majd megdöntötte az eddigi éllovas, Sir Bobby Charlton gólrekordját, és reméli: még ezt a gólszámot is sikerül túlszárnyalnia.

„Ez hatalmas pillanat a saját számomra és a családom számára is, a karrieremben is. Bízom benne, hogy folytatódik ez a jó sorozat, és továbbra is lesz lehetőségem gólokat szerezni” – kezdte Rooney a beszédét.

Rooney 50-es számú mezt kapott ajándékba
Rooney 50-es számú mezt kapott ajándékba

„Képesek vagyunk a sikerre, és remélhetőleg ezt minél több fiatallal érjük el, mint például Harry Kane, Ross Barkley vagy Raheem Sterling. Ők egyre közelebb kerülnek a válogatotthoz, büszke vagyok rájuk.”

„A labdarúgás az életem, ez jelenti nekem a világot. Köszönöm szépen.”

Roy Hodgson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyújtotta át az alkalomra készített mezt, megemlékezendő Rooney 50. találatáról.

Legfrissebb hírek

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
12 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
19 órája

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
Tegnap, 11:14

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28
Ezek is érdekelhetik