Tottenham: Arsenal-ellenes záradék a sztár szerződésében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 12:50
null
Szong Hung Min nem viselhet pirosat – de akkor mi lesz a dél-koreai válogatottal? (Fotó: koogle.tv)
A 23 esztendős Szong Hung Min néhány hete viharos körülmények között szerződött az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspurhöz. A dél-koreai játékos azóta elárulta, a megállapodásban egy egészen furcsa záradék is szerepel.

Mint köztudott, hatalmas rivalizálás folyik Angliában a londoni együttesek között, a pálmát valószínűleg a Tottenham Hotspur és az Arsenal közti versengés viszi, utóbbi gárda szurkolói például külön ünneplik, ha kedvenceik a bajnokságban a Tottenham előtt végeznek.

A Spurs vezetősége nagyon is komolyan gondolja az „ágyúsok" elleni törekvéseket, és mint kiderült, a frissen szerződtetett dél-koreai sztárjával, Szong Hung Minnel kötött megállapodásában külön záradékot fogalmazott meg, amelynek témája a városi rivális.

Az ázsiai szélső egy koreai újságnak elmondta, új kenyéradója szerződésben tiltja meg, hogy Szong Hung Min a nyilvánosság előtt összeköthető legyen a piros színnel, mert az az Arsenalt jelképezné. Ennek értelmében Szongnak meg lett szabva, miszerint ne vegyen piros színű autót, illetve állítólag a ruházkodásban is tiltva van a rivális által megszabott színezet.

„A Spursnél azt mondták nekem, nem vehetek piros színű autót” – árulta el Szong.

Kíváncsian várjuk, a Tottenham mennyire veszi szigorúan a kontraktusban meghatározott záradékot, hiszen a dél-koreai válogatott hazai mezének fő színe pont a piros.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
15 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
16 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
18 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik