Liverpool: Rodgerset osztották Instagramon – Balotelli lájkolta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 14:00
Negatív hangulat uralkodik a Premier League-ben szereplő Liverpool háza táján, miután Brendan Rodgers csapata az angol Ligakupában csak tizenegyespárbajt követően jutott tovább a Carlisle United ellen. A „vörösök” egyre több szurkolója követeli Brendan Rodgers menedzser menesztését, és rengetegen adnak hangot aggodalmuknak a közösségi csatornákon. Egy rajongó például Instagramon gúnyos eredménysort tett közzé Rodgers legjelentősebb eredményeiről, amelyben Mario Balotellit is megemlítette – nagy meglepetésére az olasz fenegyerek lájkolta a bejegyzését.

A 25 éves Mario Balotelli 2014 augusztusában, 16 millió fontért szerződött a Liverpoolba a Milantól, ám angliai kiruccanása nem sikerült túlságosan eredményesre: a 33-szoros olasz válogatott támadó 28 mérkőzésen mindössze négy gólt szerzett. Nem is csoda, hogy a Liverpool egy év után úgy döntött, a továbbiakban nem számol Balotellivel, és egy kölcsönszerződés keretében visszaküldte a játékost a Milanhoz.

Gúnyos bejegyzés Brendan Rodgers eddigi eredményeiről: „Egyszer rávette Mario Balotellit, hogy védekezzen a szögletnél.”

#rodgersout

@khizar7lfc által közzétett fénykép, 2015. Szept 23., 12:42 PDT



…Ami Mario Balotellinek nagyon tetszett

 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik