Chelsea: Tíz pontból mínusz egyet adnék a csapatnak – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.27. 13:07
Finoman szólva sem volt elragadtatva José Mourinho a Chelsea első félidei játékától a Newcastle ellen döntetlenre (2–2) mentett Premier League-mérkőzés után.

„Tízes skálán mínusz egyet adnék magunknak az első félidőre. Ennyire rosszul játszottunk – mondta José Mourinho. – A szünetben sajnáltam, hogy csak három cserelehetőségem van, legszívesebben hatot is változtattam volna.”José Mourinho. – A szünetben sajnáltam, hogy csak három cserelehetőségem van, legszívesebben hatot is változtattam volna.”

A Chelsea-nek valóban a cserék hozták meg a feltámadást, Ramires és Willian góljával lett 2–2 a végeredmény – így a Newcastle nem tudta megszerezni szezonbeli első bajnoki győzelmét.

„Ramires és Willian lendületet hozott a játékunkba, a Newcastle nem tudott mit kezdeni vele. Próbálom megérteni, hogyan tudtunk két ennyire ellentétes félidőt produkálni. A játék minden elemében gyengék voltunk az elején. Annyi volt a gyenge teljesítmény, hogy azzal nem lehet versenyképesnek lenni” – tette hozzá a Chelsea menedzsere.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
21 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
22 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
22 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik