PL: „Nem voltam lesen!” – videobírót sürget az arsenalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 14:50
A videobíró bevezetését sürgeti Aaron Ramsey, az Arsenal labdarúgócsapatának középpályása azt követően, hogy a hétfő este játszott, Liverpool elleni bajnoki mérkőzésen az asszisztens tévesen jelzett leshelyzetet a góljánál.

Ramsey a találkozó elején remek ütemű passzt kapott Santi Cazorlától, kimozdult a védők közül, és a kapuba lőtt, a játékvezető azonban az asszisztens intésére les miatt érvénytelenítette a találatot. A televíziós visszajátszásokon jól látszott, hogy az Arsenal játékosa nem volt lesen a passz pillanatában.

„Azt gondoltam, sikerült jó ütemben indulnom, de aztán nyilván kinéztem a partjelzőre, hogy biztos legyek a dolgomban, s akkor láttam, hogy a zászló a magasban van” – nyilatkozta a 24 éves walesi, hozzátéve: a felvételek alapján egyértelmű, hogy nem volt lesen.

„Mindenesetre 1–0-ra kellett volna vezetnünk, ami megváltoztatta volna a meccs alakulását” – jelentette ki Ramsey, és jelezte, a rögbiben alkalmazott gyakorlatra lenne szükség a labdarúgásban is: 20 másodpercet venne igénybe a tv-s visszajátszás megtekintése, így a végén helyes ítéletet hozhatna a játékvezető.

Az Arsenal három forduló és a Liverpool elleni hétfői 0–0 után a kilencedik helyen áll a Premier League tabelláján.

A hétfői eset

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
20 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.18. 18:10
Ezek is érdekelhetik