MU: a Barca edzője megszólalt a Neymar-üggyel kapcsolatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.24. 10:44
Mint beszámoltunk róla, egészen hihetetlennek tűnő pletykáról ír napok óta a The Sun, amely szerint Neymart a Manchester United labdarúgócsapata szerződtetné. A híresztelésekkel kapcsolatban Louis van Gaal után Luis Enriquét is megkérdezték.

A hírt a teljes nemzetközi sportsajtó kétkedéssel fogadta, ráadásul Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere is reagált a pletykára – igaz, a diplomatikus holland nyilatkozatával nem zárt ki semmit. A brit bulvárlap azonban nem adja fel, vasárnap arról számolt be, hogy a Manchester United már készül egy 137.8 millió fontos, átszámolva 190 millió eurós ajánlattal a Barca braziljáért.

„Hallottam, hogy Neymart szóba hozták egy másik klubbal, de többet nem akarok foglalkozni ezzel a kérdéssel – mondta Luis Enrique a Barcelona Bilbao elleni 1–0-s győzelme után. – Nem foglalkozom a pletykákkal és az ilyen dolgokkal. Csak a saját csapatom elemzésével foglalkozom. Értették?”

A brazil támadó szerződése 2018 nyarán jár le, a hétvégén nem lépett pályára betegsége (mumpsz) miatt.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
9 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik