MU: 145 nap után újabb gól, Rooney négy év után triplázott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 11:41
Wayne Rooney mesterhármasára alapozva a Manchester United idegenben 4–0-ra megverte az FC Bruges-t a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel feljutott a főtáblára. Az angol válogatott támadó 145 napos gólcsendjének vetett véget.

A Manchester United keretéből a nyári átigazolási időszakban Radamel Falcao és Robin van Persie is távozott a csatárok közül, és mivel a kölcsönből visszatérő Javier Hernándezen kívül más játékos nem érkezett ebbe a csapatrészbe, az MU-nak nagy szüksége lenne Rooney gólerős játékára.

A válogatott támadó azonban az utóbbi időben adós maradt a gólokkal, emiatt sok kritikát kapott az angol sajtótól.

„Ha nem lennék erős személyiség, lehet, hogy hatással lettek volna rám a negatív megnyilvánulások, de tisztában vagyok a képességeimmel. Amikor nem találtam a kapuba, akkor is sokat segítettem a csapattársaimnak” – mondta Rooney a BT Sportnak.

„Ha három, négy vagy öt meccsen nem szereztem volna gólt, lehet, hogy aggódtam volna, de még csak a szezon elején járunk. Biztos voltam benne, hogy kihasználom a lehetőségeimet” – tette hozzá a 29 éves csatár, aki ezt megelőzően április 4-én, vagyis 145 nappal ezelőtt talált a kapuba tétmérkőzésen.

Rooneyval kapcsolatban további érdekesség, hogy Louis van Gaal irányítása alatt először triplázott a Manchester Unitedben, míg előzőleg 2011 szeptemberében szerzett egy meccsen három gólt klubcsapatában.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



Legfrissebb hírek

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29
Ezek is érdekelhetik