Man. City: Pellegrini nem tudott játékosa eladásáról – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.29. 13:08
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City eladta az AS Monacónak 19 esztendős támadóját, Marcos „Rony” Lopest. A transzfer maga nem meglepő, ám hogy Manuel Pellegrini, a City menedzsere azt hitte, a fiatal tehetség csupán kölcsönbe megy a francia csapathoz, az már inkább. A klub „elfelejtett” volna szólni a trénernek?

A 61 éves chilei szakember az együttes sajtótájékoztatóján beszélt játékosairól, és az akkor még csak távozófélben lévő Rony Lopesről is ejtett néhány szót.

„Biztos vagyok benne, hogy Lopes szerepel a klub jövőbeli terveiben, ám ebben a szezonban annyit kell játszatnunk őt, amennyit csak lehet. Nálunk David Silva és Samir Nasri mellett nem biztos, hogy megkapná a lehetőséget, így neki is az a legmegfelelőbb, ha kölcsönadjuk" – mondta Pellegrini a portugál utánpótlás-válogatott középpályással kapcsolatban.

Nem egészen egy óra múlva pedig jött a hivatalos bejelentés, amely szerint a Manchester City végleg eladta az AS Monacónak Lopest…

Legfrissebb hírek

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
4 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
13 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
14 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
16 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik