Liverpool: íme, a sztori, ami miatt nem játszhat Balotelli!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.14. 09:23
Minden jel arra mutat, Mario Balotelli a Liverpool labdarúgócsapatánál is megbukott – most az is kiderült, mi volt az utolsó csepp a pohárban.

Ha Mario Balotelliről van szó, nehéz újat mutatni, az olasznak azonban Brendan Rodgerst sikerült meglepnie. Az Independent közölte most a történetet, amely miatt „SuperMario” többször már nem fog a „vörösök” mezében pályára lépni tétmeccsen.

„A Manchester Unitedtől elszenvedett vereség után, az egyik edzésen Colin Pascoe összehívta a csapatot megbeszélésre. Mindenki megállt a kezdőkörnél, Jon Flanagan nem érkezett meg csupán. Vele az orvosi stáb foglalkozott, súlyos sérülést szedett össze, és az oldalvonal mellett bicegett. Erre az edző beszéde közepén Mario elkezdett ordibálni Flanagan felé minden különösebb ok nélkül, de csak annyi hagyta el a száját, »Hé, hé!«. Ez csak egy volt a sok közül, ilyeneken már meg sem akadtunk, de még aznap délután végleg betelt a pohár” – olvasható az Independent cikkében.

„Tréning közben a középpálya közepéről lőtt egy elképesztő gólt. Mindenki csak nézett, leesett az álluk, gyönyörű mozdulat volt. Egyetlen gond volt vele csupán, Balotelli a saját kapujába bombázott. Mindezt tíz a tíz elleni játéknál, a meccs legvégén, egy egyes állásnál, úgy, hogy a csapata tele volt fiatal játékossal. Egyszerűen gondolt egyet, megfordult, majd bevette saját játékosa, Brad Jones kapuját. Döbbenten állt mindenki, ő pedig a kezdőkörben fetrengett a röhögéstől.”

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
19 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
20 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
20 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
22 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik