PL: a Stoke a Chelsea-ből erősített; Skrtel hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.10. 18:54
A Premier League-ben szereplő Stoke City hivatalos honlapján tudatta, hogy egy szezonra kölcsönvette Marco van Ginkelt, a Chelsea középpályását. A kétszeres holland válogatott játékos a legutóbbi idényben a Milant erősítette.

A Stoke City hamarosan a Liverpooltól távozó Glen Johnson szerződtetését is megerősítheti, aki sajtóhírek szerint orvosi vizsgálatra érkezett az együtteshez. Az Aston Villától érkező Shay Given szerződtetése azonban már biztossá vált, a 39 éves kapus két évre írt alá. Glen Johnson szerződtetését is megerősítheti, aki sajtóhírek szerint orvosi vizsgálatra érkezett az együtteshez. Az Aston Villától érkező Shay Given szerződtetése azonban már biztossá vált, a 39 éves kapus két évre írt alá.

A liverpooli csapat bejelentette, hogy Martin Skrtel új, hosszú távú szerződést kötött a klubbal. A szlovák válogatott belső védő eddigi megállapodása 2016 nyarán járt volna le.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
6 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
23 órája

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46
Ezek is érdekelhetik