PL: a káromkodásra nem, a két 20 milliós transzferre igen?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.10. 15:08
Nagy változásokon megy keresztül a nyáron az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle. A hírek szerint a „szarkák” a káromkodásra nemet, két 20 millió eurós transzferre viszont igent mondtak a napokban.

A szebb napokat is megélt Newcastle a legutóbbi idényben nagyon közel került a kieséshez, az utolsó fordulóban azonban biztosította helyét a Premier Leauge-ben a 2015–2016-os szezonra is.Newcastle a legutóbbi idényben nagyon közel került a kieséshez, az utolsó fordulóban azonban biztosította helyét a Premier Leauge-ben a 2015–2016-os szezonra is.

A szurkolók által sokat kritizált Mike Ashley tulajdonos nem szeretné csapatát újra a tabella végében látni, így a nyáron nagy változásokat hajt végre a fekete-fehéreknél.

A tulaj elsőként kinevezte a csapat menedzserének Steve McCLarent, majd az átigazolásokba vetette bele magát.

Egybehangzó angol lapértesülések szerint a klub napokon belül 40 millió eurót költhet, miután megállapodott az Anderlechttel a 20 esztendős szerb csatár, Alekszandar Mitrovics, valamint a PSV Eindhovennel a 19-szeres holland válogatott középpályás, Georginio Wijnaldum átigazolása kapcsán – mindkét játékos 20 millió euró körüli összegért költözhet Angliába.

A frissen kinevezett Steve McClaren nem csak az átigazolásokkal foglalkozik, a korábban az angol válogatottat is irányíró szakember a BBC információi szerint betiltotta a káromkodást a csapatnál, és reméli, játékosai így fegyelmezettebbek lesznek a pályán.

Legfrissebb hírek

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
6 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
12 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11
Ezek is érdekelhetik